Rosé

A rozé pezsgőknek hosszú és mozgalmas története van. A rozé borok már évszázadok óta ismertek. A 16. században Vin Gris néven ismert és tisztelt champagne-i borok is rózsaszínű italok voltak. Olyan szerzetesek, mint Perignon és Oudart minden tehetségüket bevetették, hogy végül sikeresen préseljenek fehérborokat kék szőlőből. Ezek a szerzetesek bizonyára elborzadtak volna, ha megtudják, hogy a híres özvegy Clicquot később, 1777-ben sikeresen bevezette a rózsaszínű pezsgők tudatos előállítását.

Ennek eredményeképpen a rozé pezsgők népszerűsége a mai napig ingadozik. Például 1850 körül nagyon népszerűek voltak, majd népszerűségük csökkent, míg 1900 körül ismét nagy népszerűségnek örvendtek. Ekkoriban gyakran nevezték őket Oeil de Perdrix-nek (a partizán szeme). Napjainkban a rozé viszonylag kis, de hűséges követői vannak az ínyencek körében (a ma gyártott pezsgőknek csak mintegy 3%-je rozé pezsgő). Különösen népszerű a nők körében, különösen azért, mert a rozét a szerelem és az ártatlanság színének tartják, valamint gyengéd és melegítő hatású. A rozé mind színét, mind ízét tekintve első osztályú kísérője a húsételeknek.

Az egyik ok, amiért a rozé pezsgőket egyes ínyencek - különösen az Egyesült Államokban - figyelmen kívül hagyják, a színükkel kapcsolatos tévhit: Ennek oka, hogy régóta ismerik a számtalan olcsó, rózsaszínű pezsgőt, amelyeket általában kellemetlenül édes jegyek jellemeznek.

A rozé pezsgők viszont nem édes, hanem száraz pezsgők, amelyek első osztályú, testes pezsgőkként nem rosszabbak, mint bármely más színű pezsgő. A rozé pezsgők átlagosan valamivel drágábbak is, mint fehér társaik. Számos pezsgőház kínálatában van rozé.

A rozé pezsgők előállítása valamivel összetettebb, mint a hagyományos pezsgőké. A csábító színt vagy a kékszőlő héjának hosszas macerálásával vagy rövid ideig tartó áztatásával a mustban (a "saignée" néven ismert módszer), vagy vörösborok minősített hozzáadásával érik el. Az így készült házi márkás pezsgők rózsaszínű színének évről évre pontosan meg kell egyeznie.