Phylloxera

A Phylloxera vastatrix (más néven Phylloxera vitifolii, Viteus vitifolii, Dactylosphaera vitifolii, Daktulosphaira vitifoliae) az 1960-as években az USA keleti partjáról Londonon keresztül kísérleti céllal behurcolt szőlőültetvényekkel került Dél-Franciaországba. 1900-ra az európai szőlőültetvények (Vitis vinifera L.) többsége vagy fertőzött volt, vagy már elpusztult. Ez a pusztító járvány csak 1890-ben érte el az ország északi részén fekvő Champagne régiót. Kezdetben a filoxérát Dél-Franciaországban nagyrészt figyelmen kívül hagyták. Amikor azonban a filoxéra végül bebizonyította valóban félelmetes pusztító potenciálját, minden elképzelhető védekezési módszert kipróbáltak. Még egy másik tetűfajt (Tyroglyphus phylloxera) is behoztak, amelyet a filoxéra ősellenségének tartanak (de a szőlőre ártalmatlan). Sajnos ez a tetű nem érezte magát túl otthonosan az európai éghajlaton, és haszontalannak bizonyult. A lombozat vegyszerekkel, például kén-szulfonnal (szénhidrogén-szulfiddal) történő kezelése ígéretesnek tűnt, de végül szintén hatástalannak bizonyult, mivel a filoxéra összetett életciklusának csak egy szakaszát érintette hatékonyan. Amit a borászok akkoriban nem tudtak, az az volt, hogy gyakorlati értelemben a filoxéra kétféle filoxéra-fajta volt egyszerre a fertőzött szőlőjükben: a levéltetvek (gallicola) és a gyökértetvek (radicicola).

Amit a szőlősgazdák a lombozatban felfedeznek, amikor a szőlőjük fertőzött, az már a filoxéra életciklusának előrehaladott stádiuma. Ezek a (levél)levéltetvek szívogatják a leveleket, ugyanakkor nyálukat a nedvcsatornákba engedik, ami a levelek alján kinövéseket (gócokat) okoz. Ezek az apró gócok a szárnyatlan levéltetvek (gallicolae) körül nőnek, és egy kis nyílással a levél felszínére nyílnak. Ezekben a gócokban a tetű több száz apró, citromszínű, ovális tojást rak le. Körülbelül nyolc nap múlva a petékből új, fiatal levéltetvek kelnek ki, amelyek tovább támadják a szőlő lombozatát, ismét gócokat képezve és újabb petéket rakva. A ciklusnak ez a része a filoxéra három-hat generációját hozza létre, elsősorban a nyári hónapokban. Végül a levelek élettelen barna színűvé válnak és lehullanak. Az ezeken a leveleken lévő levéltetvek egy része már korábban továbbvándorol, míg a többiek a talajszintre hullanak (ebben a szakaszban a levéltetvek neogallicicolae-radicicolae néven ismertek).

Ha már ott vannak, folytatják tevékenységüket a gyökérrendszeren (ezeket a levéltetveket ma már radicicoláknak tekintik). A lombozatban tapasztalható ilyen körülmények bizonyára bosszantották az akkori tapasztalt szőlősgazdákat, de eleinte bizonyára nem tűntek különösebben aggasztónak, mivel a bor- vagy akár a komlótermesztésben már régóta ismertek hasonló parazita mellékhatások. Azt azonban nem vették észre, hogy bár a filoxéra e levélfázisa meglehetősen jelentéktelen, ezek a fiatal filoxéravészek a szőlőjük gyökerében is megtelepedtek, hogy ott bábként teleljenek át. Ráadásul a (gyökér)filoxéra és a bábok szinte láthatatlanok, mivel színükben hasonlítanak a gyökerekre, és nagyon kicsik (0,7-1 mm). Tavasszal a szőlő szezonálisan újjáéled, a bábok levedlik a bőrüket, a gyökereken szívogatnak, gócokat képeznek és ismét petéket raknak. A filoxéra három-hat generációja a föld alatt is kifejlődik. A filoxéra kezdetben nem károsítja jelentősen a gyökérzetet. Amint közeledik a nyár vége, a korábban szárnyatlan filoxéra egy része szárnyakat növeszt. Ősszel elhagyják földalatti otthonukat, megfertőzik ugyanazt a szőlőt a föld felett, vagy elvándorolnak és átrepülnek más szőlőfajtákra, körülbelül 5 petét raknak le valahol a talaj közelében a szőlőre vagy az immár fertőzött szőlő levelei alá, majd elpusztulnak. A lerakott tojások vagy kicsik (hímek) vagy nagyok (nőstények). Körülbelül két héttel később újabb levéltetvek kelnek ki, ezúttal hímek és nőstények. Ezek azonban csak a szaporodásra szolgálnak, és nincsenek parazita célú szerveik. Párosodnak, és az anyatetvek most egy olajzöld vagy barna "téli tojást" raknak (kb. 0,27 x 0,13 mm), amelyet általában a szőlő kérgén lévő résekbe rejtenek. Ez a tojás vagy a kéregben elrejtve telel át, vagy még ugyanabban az évben kikelhet egy új (1-2 mm hosszú) anyatetű. Ezt a tetűt tekintik a "törzsanyának" (fundatrix), amely a szőlő friss lombozatához fordul, és így epét képez, ahol több száz petét rak le. Ezekből a petékből fejlődnek ki a (levél)levéltetvek, és a ciklus ismétlődik. Két-három év elteltével a szőlő elpusztul (elsősorban a gyökérkárosodás miatt), és a megmaradt levéltetvek továbbvándorolnak a következő tőkére.

Ha egy szőlőtermelő a leveleken tüneteket fedez fel, az általában azt jelenti, hogy a szomszédos szőlőtőkék valószínűleg már régóta fertőzöttek. A fertőzött tőkék kiirtása, még a gyökerek szintjéig is, általában haszontalan. Ellenkezőleg: még a filoxéra terjedését is elősegítheti, mivel a bokrok és gyökerek eltávolításakor például a szerszámok és mezőgazdasági eszközök résein és résein keresztül (akár a munkások csizmáján keresztül vagy akár a kosarakban) új területekre is bejuthat.

Maga a filoxéra (emberi "segítség" nélkül) meglehetősen lassan terjed (kb. 25-30 km/év). A szárnyas szőlőtetvek általában csak nagyon rövid távolságokat tesznek meg (optimális hátszéllel azonban 30 km is elképzelhető). A szárnyatlan levéltetveket a szél időnként a közeli szőlőtőkékre is ráfújja. A levéltetvek a föld alatt is vándorolnak más szőlőtőkék egymásba fonódó gyökereihez. Az életciklust kedvező éghajlati viszonyok (melegebb éghajlat) segítik elő.

Kehren wir jedoch kurz zurück zur damaligen Champagne. Das kühlere Klima bedingte vorerst nur langsame Fortschritte der Reblaus. Die Winzer beispielsweise in Bordeaux befanden sich bereits lange tief im Kampf gegen Phylloxera, was den Winzern in der Champagne reichlich Warnung (und Erfahrung in der Bekämpfung) im Vorfeld bot. ‚Unerwartet‘ war die Plage also in der Champagne kaum. Eine Zusammenkunft aller Winzer in der Champagne wurde somit am 13. Juni 1891 in Epernay einberufen, um dem neuen Feind gemeinsam zu begegnen. Der Spruch der französischen Musketiere ‚Einer für alle und alle für Einen‘ hatte jedoch herzlich wenig mit den Weinbergbesitzern in der Champagne zu tun. Aus den damalig 25.729 Weinbergbesitzern meldeten sich nur 17.370 zum Beitritt in das neue ‚Syndicat de Defénce‘. Das Vordringen der Reblaus konnte durch dieses unvollständige Syndikat somit kaum verhindert, jedoch trotzdem etwas ausgebremst werden. Jemandem in Frankreich war offenbar inzwischen aufgefallen, dass es den ursprünglich importierten Rebstöcken aus den USA trotz der Reblaus blendend ging bzw. eine weitgehende Immunität gegenüber Phylloxera bestand. Roden der heimischen Rebstöcke war somit erforderlich, und folglich war die zügige Bepflanzung mit reblausfesten Rebstock-Unterlagen aus den USA, gepfropft mit heimischen Reben, angesagt. Trotzdem schlug Phylloxera bei den noch nicht veredelten Rebstöcken in erschreckendem Ausmaß ein. 1910 war bereits die Hälfte der Weinberge in der Marne-Gegend hoffnungslos von Phylloxera befallen.

A filoxéra elleni sikeres küzdelemben tehát számos lehetőség állt és áll a borászok rendelkezésére (nem csak) Európában. Európában messze a legkedveltebb megoldás a filoxérának ellenálló amerikai szőlőfajták (pl. Vitis riparia, rotundifolia, berlandieri, rupestris, lambrusca) alanyainak használata volt és van, az európai Vitis vinifera L szőlőfajták (oltványok) későbbi beoltásával. A különböző amerikai alanyok azonban állítólag eltérő minőségű és terméshozamú vinifera-gyümölcsöt adnak. A Sonoma megyei szőlészeti hírlevélben megjelent jelentés szerint az európai Vitis vinifera L szőlőfajták leveleit nem kedveli különösen a filoxéra (lásd a megfelelő PDF-fájlra való hivatkozást alább).

Egy másik megoldás az amerikai szőlőfajták (például a jól ismert Noah és Isabella szőlőfajták) termesztése volt.

Az amerikai szőlőt sikeresen keresztezték európai szőlőfajtákkal is. Ennek eredményeként olyan jól ismert hibrid fajták jöttek létre, mint a Baco, a Delaware és az Othello.

A filoxéra történelmileg a francia (vagy európai) szőlőtermesztés legnagyobb szerencsétlenségének számít. Másrészt azonban a filoxéra előtt Franciaországot gyakorlatilag elárasztották a sokszor kedvezőtlen termőhelyeken termesztett számos alsóbbrendű szőlőfajtával. Az USA-ból származó új szőlőtőkékkel való újratelepítéskor a borászok ügyeltek arra, hogy csak a legjobb hazai szőlőfajták kapják meg ezt a jelentős munka- és pénzbefektetést az oltványok oltására. A filoxéra továbbra is nemzetközi problémát jelent a szőlősgazdák számára Európában és számos más országban (beleértve például az USA nyugati partvidékét is). Ráadásul a filoxéra biológiája még mindig nem teljesen ismert. Még a híres NASA is foglalkozik a filoxéra kérdésével. Ijesztő módon most már mutációkról is beszélnek. A filoxéra elleni harc tehát még közel sincs megnyerve.

 

 

 

Vissza a lexikonhoz és a szójegyzékhez | Itt jártál: Phylloxera